Olyan harcról, amelyet ügyetlenül bár, de gyorsan vezettek, még csak hallhatunk, olyat azonban, amelyet ügyesen vezettek volna, csak éppen lassan, sohasem láthatunk.

A legyőzhetetlenség: védekezés. A győzni tudás: támadás.

Aki megérti, mikor szabad harcba bocsátkozni és mikor nem, az győz.
Aki nagy és kicsi csapatot egyaránt jól tud vezetni, az győz.
Akinél a felettesek és alárendeltek ugyanazt akarják, az győz.
Aki maga elővigyázatos, és ki tudja várni (az ellenfél) elővigyázatlanságát, az győz.

Általában úgy van, hogy aki előbb érkezik a harc helyére s ott várja meg az ellenfelet, az ereje teljében van, aki pedig később érkezik és sietve kénytelen felvenni a harcot, az máris kimerült. Aki tehát igazán ért a harchoz, az maga irányítja az ellenfelét, s nem hagyja magát az ellenfél által irányítani.

A legjobb csapat az, amelyik meghiúsítja az ellenfél terveit.

Egyetlen lépésnyi előny, az még nem terv. Két-három lépés kell, előre meghiúsítani az ellenség húzásait, az már terv.

Ahhoz hogy az ellenféllel való elkerülhetetlen összecsapáskor sohase szenvedjen vereséget a csapat, szükséges a cselvetés is, meg a közvetlen harc is. A csapat csapásának olyannak kell lennie, mint amikor malomkő zuhan egy tojásra: ez az üresség és teltség elve.

Néha fontosabb jól harcolni, mint győzni, és a vesztes is büszke lehet a maga bátor küzdelmére.

Ravaszabb csak akkor leszel, ha ravaszabb ellenféllel játszol.

Ha otthon majd megkérdezik: miért csinálod? Odavagy a háborúért? Egy árva kukkot sem szólok. Miért? Úgysem értenék, hogy miért csináljuk. Nem értenék meg, hogy csak a bajtársad miatt. És kész. Csak ennyi.

Ne becsülj alá egyetlen ellenséget sem, mert könnyen lehet, az pontosan erre számít.

A visszavonulás nem megfutamodás.

A harc mindig a megtévesztés útját járja. Így ha képesek vagyunk valamire, tegyünk úgy, mintha nem lennénk rá képesek; ha valamit felhasználunk, tegyünk úgy, mintha nem használnánk fel; ha közel vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy távol vagyunk; ha távol vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy közel vagyunk...

Ahhoz hogy az ellenféllel való elkerülhetetlen összecsapáskor sohase szenvedjen vereséget a csapat, szükséges a cselvetés is, meg a közvetlen harc is.

Minden harcban egyenes támadással vehetjük fel az érintkezést az ellenféllel, de cselvetéssel győzünk.

Lépjünk át minden írott törvényt, inkább alkalmazkodjunk mindig az ellenfélhez, s akkor mi döntjük majd el az összecsapás sorsát.

Ha ismerjük az ellenséget és ismerjük magunkat is, akkor száz csatában sem jutunk veszedelembe.

Ezért jól támadni annyit jelent, hogy az ellenfél nem tudja, hol védekezzék jól, védekezni pedig annyit, hogy az ellenfél nem tudja, hol támadjon.

Győzelmet aratni az a csapat fog, amelyik először győz és csak azután keresi a harcot; vereség pedig arra a csapatra vár, amelyik először harcol és csak azután keresi a győzelmet.

Kevesen értik meg, hogy sok esetben a semmittevés, illetve a várakozás az egyetlen helyes magatartás. A stratégia nem sakkjátszma, ahol minden lépést ellenlépésnek kell követnie. A stratégiában nem szükségszerű az ellenlépés, ott várakozni is lehet.

Csapj zajt keleten, és támadj nyugaton!